A sarokba volt zárva.
Rossz volt?
Nem, csak
Összeköthetetlenül, féltett folyosón közelítette meg a légáramlatok egyike azt a szobát, hol félelmetesen tiszta csend támadt
Megtámadta a jólét.
Hanyagolva aduként kijátszott melegét válik rideg, és mégis visszautasíthatatlanul visszautasítható helyiséggé, mely selymesen rezgő, félelmetes harangszóra riadt, amikor is bekapcsolt
Bekapcsolt.
Hát eljött. Ideért. Futótűzként terjedve érkezett meg.
Most már ő is itt van. Úgy, mint mi?
Hisz mi sem
De ő itt van
Ha mi nem is
Érezzük.
Ez a változás, mely bekövetkezett lehetett volna elindítója az események meg nem történésének.
De így. Hát igen.
Bekövetkezik az, amire számított, hisz várta.
Perdülve szaladtak végig a folyosón, a szoba falán és átlátszatlanul az érdektelenség közönyösségébe süllyedve játszanak együtt egymásért. Naivitásukról mit sem tudva.
Hisz boldog lehet valaki, még ha naiv is.
Vajon tudja-e, hogy ő ilyen?
Nem is érzi
Ilyen
Hirtelen megtelt.
Most már kész a mű.
Befejeződött.
Vége!
Békevesztett nekilódulásként szalad végig a fal hátán
Mielőtt végleg megkönnyebbülne.
A fal is csak a jelennek él, naivan. Féli a jövőt, mely közeleg s minden ilyen történés meg nem történése hátráltathatná a történteket. Ez valójában nem történhet meg, hisz ez csak a fal falában fordul meg.
Ő ezt tudja?
Esélyt adva áll magabiztosságát feledve az életbe. Kollektíve élik együtt egymást.
Boldogok.
Élnek. Folynak. Gondolkodnak. Adnak
Lehet-e jó, ha gondolkodásuk meg nem szokott közérzetüket nem változtatva viszi előbbre az eseményeket.
Kell-e, hogy valaki figyelmeztesse őket?
Vagy nem kell rajtuk túllépni?
Félnek. Fájnak. Várnak.
A figyelő szemében ki körülöttük melegszik ekképp tükröződhet az alternatív jövő, melyet a jelenben kell megakadályozni.
Hogy miért?
A bíráskodás mételyt és feszélyezettséget szül, minek gyümölcse nem a kölcsönös toleráns taktika, mindinkább ellenlábasként vágnak egymás testébe kínkövet, hogy ott
Szerencséjükre ez nincs így.
Még nincs
A sarokban még mindig lüktet. Kiegyensúlyozottan funkcionál, ami kedvezhet neki, nekem, nekünk.
Ez azonban támaszt nyújthat benne, bennem, bennünk.
De mégis félünk
Hol jónak elrontója én állok felül, ha még csak magamnak tudom állításom rejtezését előtte.
Kezdek félni
Megoldhatatlan problémák szabadulnak szakadatlan, melyért nap naputáni félelem kielégíthetetlen fohásza száll, mely végre pontot tehet
Ő nem tudta!
Ekkor aztán megtört
Nincs egyensúly.
Ő áraszt s én, kihasználom
Hát én vagyok az úr a házban?
Kezdek torzulni.
Magunkba fojtva félve őt s ő tőlem. Önömtől.
Elindultam két úton. A pálya megy tovább. Egyikőm velem, másikom ellentétben s mégsem ellene. Egyikőm visszatartja másikom, kit megismerniük azt hiszem lehetetlen.
Másikom útja simább, könnyebben járhatóbb. Mégis ott vagyok vele.
Másikommal való ismerkedésem alapjául szolgáló dilemmámról a való hangolódásának irányába terelésekor feledkezem meg.
A vég.
Szégyen?
Már nem létezik.
Torzzá váltam.
Összeomlott másikom, halott.
Most csupán egy test vagyok, mint ő.
Csak egy
Csak egy fűtőtest, kinek lángja már csak a múltból kap némi meleget s egy csöppnyi fényt.
Fentebb már nem leszek.
Soha
Itt ragadtam. Mire felfogom, csupán önnön tárgyának megfontolásául szolgálhat.
Mint ő.
Helyzetfelismerésem adott pillanatát várva tűnődöm lelkemen, mi véglegesen összeomlott.
S a test?
Képtelenségének kisujját sem mozdítva fájlalja sebét. A test fokozatosan veszti el rétegeit, mint a lélek, minek fájdalma összehasonlíthatatlan.
Egy halott mutáló funkcionáló test.
Egy fűtőtest
Most már ketten vagyunk
Együtt
S várjuk a következőt.
Áldozatok?
Hát lehet-e egyáltalán föntebb kerülni?
Most vagyunk a csúcson?
Hogy tanácsunk eljut-e?
A ne így csináld - tiltó szavunk, kisiklasztaná életét, azelőtt míg az, helyre terelődhetett volna?
Az igazság útja felé, mely megteremthetné a céltalan célok örök kallódását. Szelektálhat-e csak a lélek, keresve a mondatot: Az igazi béke nem csupán a konfliktus hiánya, hanem az igazság megléte
Hisz akkor nem jön rá
Vagy csak úgy, mint mi
Késő (n)?
Megbélyegzettek közé keveredő szavaink elvesznek a tinta párnáján, s beleolvadva a mocsokba kerülnek sorra eltorzulva -, hogy újra megtegyék azt, ami velünk történt.


Mátészalka, MCMXCI. XII. XX.