A gödörben se sírtam.../Aldonza/
A gödörben se sírtam,
Hol anyám ott felejtett,
Mert nem volt az éhségtől bennem erő.
Nem tudtam persze,
Hogy meg kell dögölnöm,
Egy gyermektől így illendő.
Vannak lányok,kik büszkék,
Ha apjukról szó van,
Mert nemzőjük közismert nagy férfiú.
Engem egy hadsereg nemzett,
Pedig nem is volt akkor épp háború.
És én csak azt teszem,
Amit szerencsém csilaga mond.
Aki így született,
Legyen utcalány és kapcarongy.
-Mégis te vagy az úrnő!
-Én? Hogy lehetnék én úrnő?
Ahogy rajzolni szoktak,
Egy főúri lányt,
Bizony másképpen lépked és pillant, mint én.
De mondd jó modort,
Hogy tanuljak hanyatt fekve
Szénásszekér tetején?
No hát jól nézz meg,nézz meg,
Ha mondom,hisz láthatod,
Izzadó,piszkos kis nőstény vagyok.
Szemétdomb a szülőhazám
És a temetőm az lesz,ha megcsúnyulok.
A sok gönctől nem látszik
Mennyire úri vagyok.
Itt a markom,adj pénzt!
És a többit is megláthatod.
-Sose tagadd meg hogy te vagy Dulcinea!
-Sose múlik el a hályog a szemedről?
Te az égről meséltél,
De mért kell az egekbe látnom,
Ha egyszer csak féreg vagyok?
Sok ember volt gonosz már hozzám,
De ilyen gonosz, mint te,még egy sem volt.
Talán elvennéd tőlem,
A sok mézes szóval
Hogy vasból vagyok,ez a természetem.
És lágyszívű kislánnyá tennél,
Ha szeretsz,
Nem bánhatsz ily rosszul velem!
No,hát hagyjuk a sok locsogást!
"Dulcinea" csak volt!
És ha bármit is mondsz',
Én Aldonza,a ringyó vagyok!
-Dulcinea!
-Ne! |