Jelenleg a Rebeccában játssza Maxim de Wintert, tavaly Halálként sziával köszöntötte Sisi ükunokáját. Vallja: mindegyik alakítás hozzáad a következőhöz. A színházból hazaviszi a terhet, de a közhiedelemmel ellentétben mosolygós, viccelődő ember. Konzervatívan nevelték, amit továbbad a gyerekeinek is.

– Amikor tavaly újra énekelte a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Halált, az egyik előadáson jelen volt Sisi ükunokája, Valerie von Habsburg-Lothringen. Más volt ezzel a tudattal énekelni?
– Nem tudtam, hogy ott volt, utána mondták meg. Rögtön azt mondtam neki: Hi! (angolul: szia) Ezt jópofának tartotta, mert olyan szigorú etikett szerint kell hozzá közeledni, amit nem tudtam felmérni – a mai világban nem lehet mindig tudni, hogy ő milyen rangot képvisel. Házaspár gyerekekkel, jó fej, közvetlen emberek: a férjjel is kezet fogtunk, privátnak tűnt az egész, nem volt méltóságvonulata.

– Egy szerepbe mennyit tud beleadni magából – például egy olyan szerepbe, mint a Halál?
– Nem magamra húzom a szerepet: közelít felém, én közelítek hozzá, és létrejön egy harmadik dolog. Ez mindenkinél más, én azt szeretem, ha ˝beledöglök˝ a dolgokba.

– Egy-egy alakításból tanul a színész? Mindegyik hozzáad valamit a következőhöz?
– Hiszem és vallom, hogy Maxim de Wintert a Rebeccából nem tudtam volna eljátszani, ha nem játszottam volna el a Halált, de Max szerepe többrétegű. Lélekdráma, belső őrlődés, le kellett ásnom gyerekkori emlékekig. Nagyon furcsa, meg is visel. Jobban megviseli az embert, ha a lelkéből ad. Thybalt a Rómeó és Júliából például egy fizikális szerep, abba nem kell beledögleni. Van egy íve, tól-ig megy valahová. Max szerepében előadásonként más és más dominál. Lehet, hogy éppen az anyakomplexusa, lehet, hogy más. Ezáltal nagyon sérülékeny is a szerep, ha nem vagyunk jó passzban. De hála istennek, engem nagyon jó passzban, korban ért el ez a feladat, mert végre színházat játszom.

– Érthető: úgy tudjuk, eredetileg prózai színésznek készült.
– Igen, csak sokáig nem vettek fel a főiskolára. Mindig másodrostás voltam, ott rúgtak ki. 1996-ban már sok mindent eljátszottam, ekkor éppen Szinetár Miklós kérdezte meg: magát nem vettük fel annak idején? Mondtam, hogy nem. Akkor jöjjön el hozzánk az operettszínházba! Elmentem, két évre rá eljátszottam a Halált, aztán felvettek főiskolára is. Tanulópénznek jó volt elvégezni. Most nem beszélek arról, tanultam-e ott vagy sem. Biztosan igen, mert be voltam zárva egy színházi szférába, nagyon sok színész, igazgató, tanár, rendező látott vizsgaelőadásokban. Más dobbantóról indul így az ember, mintha „csak" tanodát végez el, bármilyen is legyen az.